Többen bíztattatok, hogy írjam meg a bádog hétvégét az én szemszögemből. Mondjuk nagyobb kihívás lett volna valaki máséból megírni, de azért így is nekiláttam. Köszönet a két lektornak: Julcsinak és Harsinak! 🙂
Az én bádogom – Bálintéval együtt – korábban kezdődött, mint nektek. Talán februárban ültünk össze először meghúzni az alapokat. Bár utána sokáig semmi nem történt bádog-ügyben, mégis érdemes volt ilyen korán megbeszélni, mert több alapvető dolgot már ott megvitattunk. Első napirendi pontként eldöntöttük hogy legyen idén is Bádogember, így tovább maradhattunk a megbeszélésen. Tavaly óta néhányszor meggondoltuk, hogy kell -e ez nekünk, de azért nagyon komoly elbizonytalanodásokat nem éreztem, inkább csak azért említem meg, hogy riogassalak titeket, valamint hogy küzdelmünket még hősibbnek állítsam be, és így még több szeretethez jussunk tőletek. A versenykiírás egésze ezen az első megbeszélésen alakult ki. Ugyanitt belógattunk magunk elé feladatokat, ezek részint megvalósultak: Jákó interjú tisztázása és megjelentetése a honlapon, úszópálya biztosítás kitalálása (amiből aztán a szél miatt végül nem lett semmi), részint nem valósultak meg: tavalyi bádogemberről filmkészítés, a tavalyi képek kiválogatása, szórólap, vezetői prémiumok kiosztása, stb…
Hogy a nevezési díjak minél könnyebben becsororogjanak, a fizetési határidő környékén házi triatlonozást szerveztünk nálunk, a Kiránduló utcában, egy esősebb májusi szombaton, ahol végül egészen jól megúsztuk az esőt; szaunával és pizzával zártuk a bulit. Meglepően fegyelmezetten fizetett időben a többség, így nem volt gond a költésekkel sosem. Illetve a szervezés hajrájában kellett azért hiteleznünk a rendezvénynek saját zsebből, szerencsére éppen mindkettőnknél szétfeszítette a kispárnát a felesleges készpénz. Azért lehet hogy jövőre ezt még átgondoljuk majd, hogy mikor mennyi előleget, utólagot szedünk. (Szerintem nincs ilyen szó, hogy utólag, mármint főnévi minőségben, most alkottam, küldöm nyelvújító barátomnak Czigusnak, és mindenkinek aki szereti.)
A szervezés késéssel fordult a finishbe: bő egy héttel a verseny előtt nem volt még póló. Illetve Bálint kitalálta már a vizuális koncepciót, viszont nem akartuk a tavalyihoz hasonlóan ott a helyszínen felbarkácsolni a mintákat. Egy futár kollégám, Hege mentett meg minket, aki pont még be tudta vállalni a nyomást, az ő keze (szó szerint!) munkáját dícséri a király pólótok. Facebookon Polodrome néven találjátok őt, ez itt a reklám Hege! (A kitűnő szóviccet Kiscsúcsnak és Palkónak ajánlom.) Az idei fő kihívásunk az egységes arculatteremtés volt, amely végül sikerrel megvalósult. Igaz, az eredetileg tervezett és a Szabad Só csapatmezen is megtalálható bianchi zöld/narancs koncepciót a többféle anyagon (póló, molinó) megvalósítható (és a már eltűnt Plus diszkonthálózat logójára hajazó) kék/narancsra cseréltük.
A verseny hetében kedden mentem át Bálinthoz egy intenzív előkészítős, erős félnapra. Közben a beszerzések is aktívan zajlottak. Bálintéknál a jó pár hete neten formálódó, szervezős doksinkat beszéltük át, illetve célszalagot és molinót festettünk, kupát gyártottunk, valamint elengedtük az eredeti érem koncepciót (kis balatoni vöröskövek lettek volna átfúrva, és nyakba akasztva. Mivel nem találtunk kisméretű követ, és nem volt kedvünk követ törni, ezért lett a csavar.)
Ez egy tökéletes nap lett volna, ha nem éppen aznap reggelre lettem volna nagyon beteg, mely betegségen (vírusos torokgyulladás talán?) nem segített a kevés alvás, sok munkával kombinálva. Innentől nekem két nap kiesett a szervezésből, sőt az életből is: feküdtem érzéketlenül két napot, mint egy darab fa. Ebből csak az érzéketlenség volt megszokott, a fa-ság nem: ekkor nem láttam még, hogy hogyan fogok indulni szombaton a versenyen.
Aztán péntek reggelre jobban lettem: ekkor indultunk hittanosokkal Siófokra. Itt mondom el, hogy nagyon nagy örömöm és büszkeségem, hogy pár hittanos elindult a versenyen váltóban. Volt, akivel április óta tervezgettük az indulást, volt aki az utolsó pillanatban került képbe, de minden versenyző nagyon elszánt volt, és bátor hogy beleállt ebbe a történetbe így 15 évesen. És kiválóan helytálltak, de erről később! Pénteken jó volt, hogy Bálinttal együtt mentünk ki pályát jelölni, James vitt ki minket (köszi James ezúton is!), és Palkó is velünk tartott. Nagyon büszke vagyok magamra, csak egy nyilat tettem ki fordítva, de azt is még a helyszínen korrigáltam. Hiába, tíz év egyetem nem múlt el nyom nélkül az életemben. Ez idő alatt a maradék hittanos srácok molinóra vitték Vendel pályázatgyőztes rajzait, de ahogy távolodott a versenyközponttól a pályajelölő főnöki limuzin, úgy lassult kezük munkája. Sőt, hazatértünkkor éppen a hintában pihenték ki a munka egyharmadának sikeres teljesítését. Hitoktatói tekintélyem kb. 70-75%-át kellett mozgosítanom (többet mint szerettem volna, hiszen előttünk volt a hétvége, nem akartam előre ellőni mindent), erre aztán nekiláttak újra. Egészen egyszerű is tud lenni az élet, ha nem teszünk fel beosztottjainknak felesleges kérdéseket.Mi közben Bálinttal még ebéd előtt kb. 10 perc alatt kijelöltük a futópályát is, és elégedetten dőltünk hátra a nagyon finom, Lia néni által készített ebéd elfogyasztása után. Nagyon jól álltunk, délután még elkezdtük a frissítőpontok csomagjait összeállítani, aztán egyszer csak elkezdtek szivárogni a versenyzők.
(folyt.köv.)
Szabad Só Cycling Team 