Az én bádogom 2.

A technikai értekezlet kifejezés kissé talán nagyképűen hangzik, de egyrészt nincs rá jobb szavunk, másrészt legalább az arcunk legyen nagy, ha már nincs mögötte semmi, nem igaz? Idén valahogy összeszedetlennek tűnt nekünk ez a programpont, pedig tényleg készültünk rá. Főleg az zavart össze, hogy többségetek úgyis mindent tudott tavalyról, meg az is, hogy jópáran csak szombat reggel érkeztek. Plussz a kisokosban minden benne volt, amit elvileg mindenki olvasott. Szóval lehet, hogy jövőre inkább beugrót iratunk a kisokosból, és akinek rosszul sikerül, az jön szóbelizni.

_PPJ2309

Úgy általában az látszott már idén is, hogy jó volna több olyan ember, mint pl. Kiscsúcs, aki nem versenyzik, ennek ellenére értelmes, tehát rá lehet bízni többek között olyan dolgokat, mint például a rajtszám kiosztás.

_PPJ2261     A rajtszám kiosztás – elméletben – egy baromi egyszerű feladat. Attól lesz belőle kihívás, hogy mindenki máskor érkezik+mindenki máskor gondolja úgy, hogy felveszi a rajtszámot, ezért Kiscsúcsnak állandóan a mappával a hóna alatt kellett mászkálnia a bázison, meg akkor már gyorsan a saját felelősséges papírokat is gyönyörűen kitöltette veletek. (Sőt, velünk is, így biztossá vált, hogy mi is nagyon szeretjük és becsüljük magunkat.)

entitás

Amit még nagyon szeretnénk megúszni jövőre – hogy egy kicsit előre ugorjak az időben – azok a beérkezés utáni mindenféle mókolások. Pl. eredményhirdetéshez összeszedni magunkat, meg az eredményeket. Diplomát nyomtatni. Pólókat, érmeket összekészíteni. Egyáltalán gondolkozni bármin, azon túlmenően hogy éhes vagyok, vagy pisilni kell. Még egy fontos újítás lenne az, hogy inkább jó csajok akasszák a nyakunkba az érmeket a végén. Sokkoló volt meglátni magunkat a képeken, ahogy a letolt egybemezben, leharcoltan próbálunk jópofizni a pódiumon a hősökkel. Összefoglalva: értelmes és/vagy jó csajok jelentkezzenek a szerkesztőségben, önéletrajzot és letolt triatlon mezes, egész alakos fotót mellékeljenek.

Az igazi gondolkozás még szombat reggel várt ránk: az erős szél miatt beparáztunk rendesen. Addig azért lehetett a legjobban izgulni, hogy vajon elindulunk -e majd’ huszan Kőröshegyről időben, mihelyst elindultunk, jöhetett a szél-para. Az volt a gond, hogy a hullámok miatt a biztosításra nem volt esélyünk: a vizibiciklit megkaptuk volna, de nem lett volna semmi értelme vízre tenni, nem lehetett volna irányítani, a több úszógumit pedig hiába vettük meg, nem lehetett őket lerakni ekkora szélben. Bálint azt mondta, hogy ő 18 éves kor alatt nem engedne senki a vízbe, ezért Jákóval megbeszéltük, hogy együtt úszunk a két érintettel, bár Anna és Flóri, a két hittanos leányzó a félelemnek semmi jelét nem mutatták. Zsolt jól tréningezte őket a parton előtte, s úgy láttam, inkább a helyzet volt nekik új, az úszással semmi gondjuk nem akadt.

_PPJ2298     És persze Jákóval nekünk jött a legjobban ez a fordulat: nőtt a tetszésindexünk (‘milyen jófejek, vigyáznak a kiscsajokra’), és simán mondhattuk a végén: ‘úszhattam volna jobbat, de most első a biztonság volt’. Ami egyébként nem igaz, 55 percet úsztunk, ami szerintem állat jó ilyen időben. Én Annával úsztam, aki amint megszokta a hullámokat, úszott mint a nyúl. Vagy mi. Mellúszáskor még mentem vele, néha gyorsra váltott, és akkor hamar otthagyott volna, szerencsére a hullámok eltérítették. Néha Almádit, néha a partot célozta és akkor megint utolértem. Úszás végén nem úgy tűnt, mint aki kiúszta magát, jövőre kis edzéssel, simább vízben legalább 10 perccel gyorsabbat tud majd (sőt…).

A bringa jól indult, nekem végig az járt a fejemben, hogy nem akarok annyira meghalni futáskor, ezért visszafogottan mentem. Aztán visszafelé már a szél is segített ebben a tervezett visszafogottságban. Tudtam, hogy Kriszti előttem van, de hogy csak a forduló után fogom utolérni, azt nem hittem volna. Ő aztán nem fogta vissza magát. Jó volt dumálni vele pár percet, aztán jött a legnehezebb rész: a második és az első frissítőpont között, visszafelé. Az botrányos volt. Nagyon-nagyon vártam a lányos frissítőpontot, nem is nagyon akartam elszakadni tőlük. Pedig onnantól már jó volt begurulni. Czigus valahogy mindig ott volt a közelemben egy kamerával, és vicceseket kérdezett, amire emlékeim szerint vicceseket válaszoltam. Sok év tanított meg rá, hogy ezek a mondatok mindig csak ott viccesek, és csak nekünk. Tehát már nekünk sem viccesek utólag, és ezért azzal, hogy rögzítjük ezeket az utókornak, csak magunkat keverjük bajba.

Jó volt elindulni futni. Élénk volt tavalyról a halálhörgés emléke, ezért lassan indultam, és ez be is jött: végig tudtam futni, sőt, a végét meghúztam.

_PPJ3278     Jó volt, hogy ilyen sokan voltunk egyszerre a futópályán, tavaly jóval többet mentünk egyedül. Nem tudom elmondani, hogy mennyire vártam a kolompot a végén. Egészen fura lélekállapotba tudok kerülni hosszabb versenyek végén, itt ebből a kolomp-ügyből érzékeltem ezt. Az utolsó 2-3 körben arra gondoltam, hogy milyen jó lesz meghallani, amikor elindulok az utolsó fél körre. Komolyan megzuhantam, amikor kiderült, hogy nem lesz. De igazán attól, amikor Kiscsúcs érdeklődésemre fejhangon azt mondta: kolomp, kolomp. Úgy éreztem, nem veszi komolyan a kolomp-problémámat. Mondhatnám, elbagatellizálja. Pedig ott és akkor lényem egésze e vágyban sűrűsödött össze. Nem láttam ki belőle, mint egy fekete lyukból. Viszonylag hamar új motivációt találtam: befutok, és a többieknek kolompolni fogok. Így is tettem.

Bár a szurkolásból, frissítésből, célszalag-tartásból, befutó-ordibálásból derekasan kivettem a részem, hamarosan megint meló kezdődött: az eredményhirdetés összerakása. Bálint egy őrült: ő szerintem ahogy beért, és még egyik kezében volt a célszalag, másik kezével már a nyomtatót állította a diplomákra. Ő csinálta, Kriszti segítségével az összeset. Az kicsit rossz volt, hogy eredményhirdetés után nagyon hirtelen lett vége az egésznek, nekem hiányzott a verseny utáni lazulás-fürdés-sörözés-dumálás szakasz – igaz, tudtuk előre, hogy idén ez lesz. Jövőre ezen kéne szerintem a leginkább javítani.

Nagy élmény volt az idei verseny is, az előkészületekkel, a közbeni munkával együtt is. Sokat izmosodott tavaly óta a bádoggyerek, van rá remény, hogy belátható időn belül eléri az egészséges felnőttkort. Végül jó élmény volt az okosozás is az esemény után pár héttel, látszott hogy sokan vagyunk, (sőt, lassan már elegen) ezért itt a végén nektek szeretném/szeretnénk megköszönni a részvételt, a fontosat, és a győzelmeket is, kedves versenyzők, segítők, háziak, nézők és kerítésfestők!

_PPJ3848

szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s