Az az igazság, hogy végül nem teljesítettük a Brutál Bádogot mi ketten, Robival. De emellett még egy csomó másik igazság is van, és ezek az igazságok valamiképp nyüzsögnek körülöttünk, egymással meghatározatlan viszonyban vannak, és amikor azt hisszük, rendbe tudjuk őket szedni, na akkor tévedünk a legnagyobbat.
Például az egyik ilyen igazság, hogy Iván kitalálta ezt az egész Brutál dolgot. Mert uncsi a sima, mert persze mindig más kell, ami van az nem jó, tovább, tovább, és akkor legyen sok szint, és akkor az majd jó lesz, mert új lesz, más lesz. Haljunk bele, valami ilyesmi volt a cél. Mondjuk akkor mégis, mi is teljesítettük.
Érdekes, hogy az erősebbnél erősebb hősök sorban visszamondták, vagy el sem vállalták. (Vállald el! Engedd el! Megvan még?) De erről majd írjanak ők, én inkább azon gondolkoztam, hogy én miért indultam. Reméltem, hogy legalább utána megvilágosodok, valami ilyesmiért is mentem, de nem. Tovább kell keresni, úgy tűnik. Azt hiszem, teszteltem, hogy mennyire maradtam hülye (értsd: meggondolatlan, megfontolatlan, komfortzónán kívüli). Szerintem épp eléggé. Úgyhogy végülis elégedett vagyok magammal. Meg kíváncsi is voltam, hogy meddig jutok egy átmulatott nyár után, edzetlenül. Ebből például két, egymással ellentétes igazság is sarjadzott: edzetlenül is el lehet jutni valameddig ÉS azért az edzés nem hülyeség, ha ilyesmire készülsz. De például ebben a képben is sok igazság van, és én személy szerint hiányolom az ilyen szivarozó, ősz hajú csávókat a világból:
Az is mindenképp igaz, hogy fogalmunk se volt, hogy fog ez az egész elsülni. Én legjobban a bevárásos gruppin izgultam. Jelesül azon, hogy én lélektanilag hogy fogom elviselni, hogy mindenki rám vár, vagy hogy fogom magam kinyírni az elején az erős hősök tempójával. Na ez a gruppi dolog például nagyon jól sikerült! Iván KOM ötlete remekül működött: tényleg együtt mentünk végig a bringán, és a hajrákat meghúzta mindenki, aztán megint összezártunk.
Jójó, tudom, kronológia: szóval Ivánéknál, hegyközelben volt az alaptábor, onnan ment a logisztika ezerrel, elsősorban a úszás helyszínére, a Dorogi-tóhoz, de Dobogókőn is hagytunk egy kocsit futódepónak. Bálint ezúttal a SUPport és kommentátori csapatban focizott, és rögtön kiderült: erre (is) született. Végülis négyen maradtunk a rajtra: Domján Iván, Domján Sebi, Szerencsés Robi és én. Az én legnagyobb teljesítményem a rajthoz állás volt: elviseltem, hogy készületlen vagyok. Jó, mindig kicsit ez van, de most tényleg, és nagyon.
A kedves mosolyok annak is szólnak, hogy meglepően meleg volt a víz. Annyira, hogy Robi úszás közben kidobta magát a partra, kivetkőzött magából, és ledobta a neoprént. Az így szerzett hátrányát szépen ledolgozta, kis csalással és farvizezéssel tudtam csak a nyomában maradni. Mikor partot fogtunk a két Domján már Ágnes asszonyt megszégyenítő alapossággal öblögette a PRÉNeket, hogy aztán vidám 30 perces depózásba fogjunk közösen. Az erről készült élőzést csak felnőtteknek ajánljuk. Különben lehet, hogy hamarosan úgyis mindenki mindent élőzni fog, és az ilyesféle szövegek, mint ez végleg, és teljesen haszontalanok lesznek. (Remélem, addig meghalok, mert ugye én ebből élek. Mármint nem EBBŐL a szövegből, hanem másokéiból).
A bringa kellemes volt, egészen sokáig. Sőt, szinte végig. A már emlegetett bevárásos gruppi jól működött.
Annyira, hogy bár ezt a módszert csak a tesztnapra találta ki Iván, (ja, tényleg, ez teszt volt, nem éles, akkor fel se tudtuk adni. Annyira bonyolult ez az élet….) de a végén arra jutottunk, hogy megtartjuk. Egyrészt felemelő volt a közös tekerés, másrészt jelenleg elképzelhetetlenül, teljesíthetetlenül unalmasnak képzelünk (megint ellentmondás!) egy ilyesféle egyéni időfutamot. Annál is inkább, mert a 9 órán kívüli győztes idő TFLnek is égő lenne mezei bádogon.
Az útvonal: Pilisszentléleknél becsaptunk erdészeti utakra, és onnantól – kivéve 7km sík részt a Duna mellett főúton – ott csapattuk végig, fel és alá. Kb. 4 óra tekerés volt a 74km 1600m szinttel. Vagy valami ilyesmi.
A KOM-okról sokat nem tudok mondani, mert annyira voltam ott, mint Edward Norton figurája a Harcosok klubjában a szex jeleneteknél. De állítólag jó volt. Főleg, amikor kivételesen nem Iván volt elől, viszont csak ő tudta, hol a vége. Nem baj, jövőre a reklámkamionok, felfújható sprintkapuk és kordonok majd tájolnak mindenkit. Az utolsó KOM a Két-bükkfától Dobogókőig ment. Már a bringán éreztem a vádlimat (ami fura, mert sose szoktam bringán, még az Alpok bringázáskor sem), úgyhogy tudtam, hogy gond lesz a futáson.
Ez a kép olyan, mintha befutó fotó lenne, de nem, ez kifutó fotó: a futás kezdete előtt készült. A képből ítélve durva lehetett a bringa, én ott nem éreztem annak.
A futásból a következő 3 dologra emlékszem: le “futottunk” a sípályán, fel “futottunk” a Vadálló-köveken a Prédikálószékre, és hogy ezalatt állandóan görcshatáron voltam.
És mivel az óra őszintén mutatta, hogy ezt az első 5km-t 1 óra alatt “futottuk” le, gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy mire be “futnék” a célba, már előtte éhen halok, ha előtte nem szomjan, ha előtte nem görcsölök, ha emiatt nem hűlök ki… Már egy ideje úgyis azt számoltam, hogy logisztikailag hogy és hol érdemes kiszállni. Egy ilyenből nem is annyira egyszerű. Gondolkoztam, hogy Dömösig még le, de nem látszott, hogy onnan miért lesz nekem jó akárcsak elindulni felfelé. Úgyhogy eldöntöttem, hogy visszamegyek Dobogókőre, és sajnos Robit is magammal rántottam a mélybe. Azért szomorú pillanat volt elkérni a kocsikulcsot…
A két Domján pedig végre a ballaszttól megszabadulva elvágtatott lefelé, egészen a Dunáig.
Mi Robival a hátralévő 6km alatt átbeszéltük az életünket, annyi időnk volt… Mire a helyi vendéglátóipari egységben elfogyasztottuk az elfogyasztandókat, be is futottak a fiúk!
Köszi Iván a kitalálást, szervezést! Itt kell beszúrnom, hogy résztvevőként pontosan úgy viselkedtem, mint azok az átlag Bádog résztvevők, akik szervezőként nagyon idegesítenek: fogalmam se volt az útvonalról, hogy mi merre mikor, és miért. És köszi Kriszti a vendéglátást, ételt-italt-alvást! Jövőre folytatjuk még többen, még jobban, még edzettebben! Azért azt hiszem, talán a kempingben. 🙂
Szabad Só Cycling Team 